Sokáig nézegettem csak ezt a kék követ. Állt a fiókomban a többi alapanyag között, és sosem tudtam, mi lesz belőle. (Meg hát tartottam tőle, hogy elrontom.) Olyan szép, áttetszóen kék, hogy előbb nyúltam egy féldrágakőhöz, mint ehhez - pedig csak egy műanyagdarab. Végül most, hogy Kassára utaztunk, bepakoltam őt is a szerszámosládikába, és ime. A története szép adventi történet. Tegnap reggel ugyanis, amikor megérkeztem Kassára, és a főtéren sétáltam, éppen harangozni kezdtek a Premontrei templomban, ezért úgy éreztem, be kell mennem. Magyar nyelvű mise kezdődött. Tömve volt a templom, a padsorok mögött álltam ünneplőbe öltözött bácsikák között. Mise után, kifelé jövet pedig beleütköztem az első hóba. Ez után az élmány után született meg ez a karkötő, és úgy érzem, pontosan ezt az érzetet hordozza.